LINKEDIN POSZTOK

Ismerd meg közelebbről a gondolkodásmódom, szemléletem a világról. Ha kérdésed van, vagy inspirálódtál a lenti gondolatoktól, és szeretnéd megosztani a sajátjaidat, keress bátran bármelyik fórumon. De nyugodtan megszólíthatsz spontán az utcán is, ha összefutunk - mert az biztosan nem véletlen! ;) 

Az élet igazi vesztesége

Az élet legnagyobb vesztesége nem a halál. A legnagyobb veszteség az, ami meghal bennünk, amíg még élünk. A változás és a veszteség csak nehezen választható el egymástól - hiszen veszteség nélkül nincs változás.

Simone Weil filozófus írja egy helyen, hogyan tanult meg hosszú idő alatt két szomszédos cellába zárt rab kopogással kommunikálni egymással. "A fal választja el őket egymástól, ugyanakkor a fal teszi lehetővé azt is, hogy kapcsolatba lépjenek. Minden válaszfal kapocs."

Mindannyian vágyunk beszélgetni, megérteni másokat, és szeretnénk, ha bennünket is megértenének. Hogy hogyan hallhatjuk meg egymást; nemcsak a kimondott szavakat, hanem a szavak közti csendeket is.

Ez nem holmi varázslat. Hozzátartozik a mindennapjainkhoz: kopogunk, figyelünk. 

Szégyenérzet társadalmi nyomásra 

Vágyak = szégyenkezésSok pénzt akarok keresni. Nem szeretnék megnősülni. Nem akarok gyereket. Egy falu végén romák között akarok megtisztulni.

Döbbenetesen sok olyan emberrel volt coaching ülésem az elmúlt időszakban, akiknél az önbecsülés - észlelés - énkép háromszögében elveszett az emberi tényező. Hosszú hosszú órák után végül kiderül ugyanaz, amelyet már 5-6-7 éves korukban is tudtak, de hagyták, hogy anya/apa, a környezet, a politika, a főnök, a feleség/férj, a gyerek, a sarki fűszeres eltérítse - legalábbis szinte mindenki erre hivatkozott...Miért olyan félelmetes fel-és elismerni a vágyainkat, hogy szégyenkezés nélkül tudjuk kimondani, és vállalni is hogy mit szeretnénk?A kulcs a stabilitás - de honnan?!

Önmagunk megtalálása, a belső stabilitásunk megteremtése kérdéskörben speciális, 7 alkalmas coachingot tartok. 

Gyereknek lenni jó - és kell is hogy megengedjük magunknak! 

Kegyetlen dolgokat tapasztalok az elmúlt hetekben. Meg kell tanulnunk élvezni az életet. Élvezni úgy igazán. Csak a pillanatnak élni, és nem törődni legalább pár percet/órát a következményekkel, a jövővel. Töltődjünk egy picit, mert piszok kemény az élet, és nem tudhatjuk, mit hoz a holnap.

Ha elfáradtál, ha segítségre van szükséged, ha kilátástalannak érzed a helyzeted, és az egészséged is belerogyott már a szituba, keress meg. Hidd el, én tudom milyen durva humora van a sorsnak... 

Gúzsba kötve - mégis lehet felemelő?!

Na jó nem! Ezt már aztán tényleg nem! Egyszerűen muszáj határt szabni, és ezt ki is mondani, hitelesen cselekedni!
A minap arra "kényszerített az élet" (egy 3 órás előadás közben), hogy őszintén végiggondoljam, és megbeszéljem magammal, hol is vannak az én határaim. Hogy mikor és mitől érzem azt, gúzsba kötnek, hogy ez valami kényszer, hogy mit keresek én itt tulajdonképpen, kinek akarok megfelelni, vagy épp milyen konfliktust nem vállaltam fel, aminek a mostani helyzetem és érzéseim lettek a következményei?!
Ezek olyan lavinát indítottak el bennem, és a végére olyan igazán mély, nagyot koppanós gondolataim támadtak, hogy így pár nap elteltével (na most figyelj!), ha visszagondolok arra az estére, az a benyomás maradt meg bennem, hogy jó volt! Egy kínkeservesnek megélt helyzetben, amibe belekényszerítenek, és ami számunka kényelmetlen, szülhet végül jó megoldásokat. Nem mondom, hogy nem gyalogoltam meg rendesen a tudatom érte...és azért utána is napokig dolgoztam rajta azzal, akivel kellett!
Nem szokásom itt posztokban kérdezni, de most komolyan érdekel, hogy Neked, aki végigolvasta Tőlem ezt a kis szösszenetet, milyen érzések, gondolatok jönnek, mely tevékenységek azok, amik azt jelzik, hogy: "Ok, elég volt, eddig és ne tovább! Nem csinálom tovább!"
A válaszokat nagyon várom, mert kíváncsiságom 4éves korom óta nehezen csillapítható.

Kirakatélet

Általános jelenség sajnos napjainkban a "kirakatélet"...
Egész évben mindenki igyekszik azt mutatni, hogy jól van, sikeres, minden rendben, boldog.

Pedig ér, lehet és kell is megengedni magunknak hogy ne legyünk jól. De aztán persze álljunk fel, lépjünk tovább, és dolgozzunk azon, hogy tényleg jól legyünk, hogy valóban sikeresek és boldogok legyünk!
Ha pedig ez egyedül nem megy, az sem szégyen, kérjünk segítséget!
Mert posztolhatunk bármit, feltölthetünk akármilyen szuper képet, ha belülről szétfeszít minket a szomorúság.Idén Karácsonykor éljük meg az igazi érzéseinket, és jövőre törekedjünk az igazi önazonosságra - ebben segíthet egy jó coaching folyamat is! Dolgozzunk együtt!

Kötelező a boldogság! 

Karácsonykor Boldognak kell lenni, mert ez a társadalmi elvárás, ebben szocializálódunk. Mindenki mosolyog, kedves, szép ruhában van, ajándékot vesz, akkor is süt-főz, amikor egyébként nem.

Pedig mennyivel fontosabb lenne az év többi 362napján jól lenni, boldogan élni... Valójában ha az álarc mögött nincs őszinteség, önazonosság, a karácsony sem lesz más - a felszín alatt legalábbis semmiképp.
Persze ehhez, ezért tenni kell, kommunikálni kell, és fejlődni, változni.
Jövőre remélem többen eljutnak coachoz, segítő szakemberhez, mint idén! Válassz szakembert felelősséggel! 

Dilemma

Makacsság vagy türelem? A rendelkezésre álló eszközök nem megfelelő felmérése vagy alapból rossz az ötlet?

Mostanában egyre többször találkozom üzleti coaching alkalmával "elveszett", olykor talán kétségbeesett tulajdonosokkal, vezetőkkel, akik tele vannak vágyakkal, tervekkel, kivitelezni mégsem tudják úgy, ahogy megálmodták azt az elején. Ez egyre több feszültséget, frusztráltságot vált ki belőlük, és a végén már abban sem biztosak, hogy a választott iparág megfelelő, vagy épp ők maguk alkalmasak-e a feladatra.

Ezért segítséget kérnek - coachingot. Mert szeretnének valakit, aki segít az összekuszálódott fonalakat jól használható gombolyaggá feltekerni. Akinek bátran beszélhetnek minden félelmükről, ötletükről, a vélt vagy valós sérelmekről, és a kínzó kétségekről.
Azonban létezik, mikor a kitűzött cél, terv, aktuálisan valóban irreális.
De egy jó coach sosem hagyja hogy az álmok megvalósíthatatlan terepén ragadj, sőt, mindig segít az újratervezésben is! ;)

Feladni? Soha!

Öngyilkosság - 2020-ban 10%-kal többen vetettek véget az életüknek, mint egy évvel korábban.

Nekünk, coachoknak és más segítő szakembereknek ezzel dolgunk van. Nagyon fontos, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson a segítség, hogy mindenki érezze, hogy van támasz, lehet támogatást kérni, nem szégyen, és elérhető is.
Eddig sem volt könnyű, de a covid miatt bekövetkezett ilyen-olyan izoláció megsokszorozta a negatív hatásokat, és új problémákat is hozott magával a szituáció.
Tavaly, a tanulmány szerint, főként férfiak voltak, akik úgy döntöttek, így fejezik be. Egyelőre kutatják a pontos okokat, de vélhetően a pandémia miatt munkájukat elvesztő családapák, családfenntartók voltak képtelenek feldolgozni azt, hogy nem tudtak megfelelni a társadalom által elvárt szerepeknek, elvárásoknak.
Ne söpörjünk mindent a szőnyeg alá, főleg a könnyeinket, nehézségeinket, bánatunkat ne. Ha segítségre van szükséged, keress engem, vagy ha van ismerősöd, aki bajban van, irányítsd hozzám. A pénz pedig ne legyen akadály, sok minden van ami annál sokkal többet ér.... 

Szakmai álarc - de minek?!

Na emiatt tuti szétszed a szakma - de vállalom!
Az utóbbi időben több fórumon helyeztem el felsővezetők fejlesztésére vonatkozó, kőkemény esettanulmányokat, szituációkat, mert kíváncsi voltam, ki hogyan oldaná meg, milyen eszközökhöz folyamodna, és igen, ötleteket is reméltem gyűjteni, hogy magam is tanuljak más szakiktól.
Az eredmény megdöbbentő, és szomorú. Nagyon frusztrált, nem megoldásfókuszú a szakma egy része, mondhatni dühös, és sok esetben pont olyan válaszok érkeztek, amelyek nekem azt az üzenetet közvetítik, hogy bizony nekik is szükségük lenne coachra, terápiára, tréningre... Ez nem baj, hisz érthető, mi is emberek vagyunk, mi is elfáradunk, nekünk is kell segítség - de pont egymást között miért így és ezt kell megélni? S miért nem marad önazonos a szakember? Miért nem kér segítséget ha vége az erejének?
Bizonyos szempontból nem csodálom, hogy olyan a szakma megítélése a laikusok között amilyen... Néha mi is csak úgy ülünk mint a képen a pacák, és próbáljuk felvenni az épp megfelelő arcot... Na de ezzel nekünk tisztában kell lenni, ennek elismerésével tudunk hitelesek lenni!
Kérek mindenkit, egymást emelve haladjunk ezen a csodaszép szakmán, és ha elfáradtál, kérj Te is segítséget - ez nem szégyen.
Hibázni lehet, de fejlődni kötelező!